Z generáció – Meg akarod érteni? Nem vagy egyedül!
Az elmúlt években egyre nagyobb problémának tűnik a fiatalok elmagányosodása, illetve az ebből származó egyre aggasztóbb következmények. A képzési napon éppen ezért kiemelt helyen foglalkozunk a médiagenerációkra jellemző elmagányosodás kérdésével, ami egyszerre előzménye és következménye a kortárs médiakörnyezettel kapcsolatos problémáknak. A képzési napon arra is választ adunk, hogy hogyan jelenthet kiutat ebből a helyzetből a valós közösségekbe való visszatérés, így az önkéntesség is, vagy éppen az Ifibe, a Vektorba való beépülés.
Előadó: Dr. Guld Ádám, a Z generáció médiahasználata című könyv szerzője
Kinek ajánljuk ezt a képzési napot?
Mindenkinek, aki szeretné jobban megérteni a mai fiatalokat! Kifejezetten ajánljuk ifi-, és gyerekszolgálatban szolgálóknak, pedagógusoknak, szülőknek, nagyszülőknek.
A képzési napon nem csak elméleti, hanem gyakorlati rész is vár majd rátok.
Időpont: 2024. március 9. 10:00-16:00 - kapunyitás 09:00
Helyszín: 1181 Budapest, Kondor Béla sétány 18.
A részvétel regisztrációhoz, valamint regisztrációs díjhoz kötött, regisztrációs díj: 2.000Ft, azonban ha a családból többen jöttök, akkor 1.500 Ft fejenként.
Regisztrációd csak abban az esetben válik véglegessé, ha a regisztrációs díj befizetésre kerül! Online regisztráció és regisztrációs díj befizetésének határideje: 2024. március 5.
Lehetőség lesz a helyszínen regisztrálni és fizetni, de kérünk ha teheted előre regisztálj, hogy tudjuk hány fővel kalkuláljunk, illetve helyszíni regisztráció esetén az étkezést már nem tudjuk biztosítani.
A regisztrációs díjat pedig az alábbi bankszámlaszámra kérjük utalni: OTP 11718000-20366900 Kedvezményezett neve: Fénysugár Alapítvány. Annak érdekében, hogy be tudjuk azonosítani a befizetésed a közleménybe mindenképp írd bele a teljes neved + adomány Z generáció
Lehetőség van a képzési napra hideg ebédet kérni, ennek költsége 1.500 Ft/fő - speciális étkezési igény tekintetében glutén-, laktózmentes vagy vegán ebédet tudunk biztosítani. Az ebéd díját kérjük a regisztrációs díjjal együtt elutalni. Természetesen lehetőség lesz az otthonról hozott ételek melegítésére, elfogyasztására is.
Amennyiben igény lesz rá, abban az esetben gyermekmegőrzést biztosítunk a képzési nap idejére - ezzel kapcsolatosan jelentkezni fogunk még.